Táboraink
A Kékiringó életében a heti próbák mellett meghatározó szerepe van a nyári táboroknak is. Míg a legkisebbek csak egy napos, addig a nagyobb korosztály több éjszakás kiszállás alkalmával gyarapítja tánctudását és szociális készségeit.
Saját szervezésben edzőtáborokat tartanak, ahol csak a kékiringósok vannak jelen, így a tanulás mellett közösségerősítő célja is van a tábornak. Általában minden táborban a néptánc mellett van zenészképzés, kézműves foglalkozás is.
A saját táborokon kívül sok alkalommal részt vesznek mások által szervezett táborokban is. Itt is a tánctanulás mellett ismerkedési, barátkozási, beilleszkedési lehetőségek is adódnak.

